2014. május 14., szerda

Nagybaconi Árkádos-ház margójára

LEHETŐSÉGEK,
a 25. órában
  • Gyorsbeavatkozás (1)
A gyorsbeavatkozásra kerül sor, ha egy jól meghatározott okokból az épületállomány bizonyos részének szilárdsága és stabilitása megkérdőjelezhető. Az okozott károk lehetnek természeti (földrengések, árvizek, szélviharok, földscsuszamlások) vagy társadalmi katasztrófák (karbantartás krónikus hiánya).
A gyorsbeavatkozási munkálatokat (illetve a vonatkozó dokumentációt), az építkezési engedély kibocsátása mellett, a szakhatóságok engedélyezik. Az érvényes rendelkezések értelmében, az építési engedély kibocsátásához szükségesek a Megyei Építésfelügyelőség, illetve a Megyei Művelődési, Kultusz és Nemzeti Kulturális örökségi Igazgatóságok részéről jóváhagyás. Az engedély gyorsított eljárással adják ki, lehetővé téve a kivitelezési dokumentáció elkészítését párhozamosan a gyorsbeavatkozások kivitelezésével vagy azután.
Kökös - Serester József ház
  • Pályázás (2) 
B kategóriás műemlék épület tulajdonosai pályázhatnak felújításra a 41-322L-es intézkedés alapján, a Leader program keretén belül létrejött egyesületeknél. A vidéki térségek településein az alapszolgáltatások elérhetőségének javítása mellett, egyik célkitűzése a programnak a vidéki térségek településképének és környezetének javítása, ezen belül az épített, természeti és kulturális örökség és helyi identitás megőrzése, megújítása. 
Pályázhatnak adminisztratív-területi egységek jogi képviselői (önkormányzatok), interkommunitáris fejlesztései egyesületek, nem kormányzati szervezetek, kulturális és egyházi intézmények, olyan fizikai és jogi személyek, amelyek a kulturális/ természeti örökség tulajdonosai vagy kezelői.
Nagybacon - Árkádos ház
Elszámolható beruházás- és költségtípusok a kulturális örökség részét képező B kategóriás műemlékek (középületek, templomok, kúriák, kastélyok, lakóházak stb.) restaurálása és megőrzése. A támogatás intenzitása 100% a közhasznú, non-profit projektek, 70% a nyereséget termelő projektek esetében.

KAPCSOLÓDÓ:
Épített ÖRÖKSÉG & LEADER program
  • Hasznosítás (3)
Elsősorban az önkormányzatoknál kell a műemlékek színvonalas fenntartásának és az újabb kulturális célú helyreállításoknak a feltételeit megteremteni.
Aldoboly - Hollaky kúria
Az önkormányzatoknál az épített környezet értékeinek számbavétele, a megőrzésükre és a velük való felelős gazdálkodásra való igény felkeltése és ébren tartása az alapvető feladat, mégpedig nem csupán a döntéshozók, de az egész lakosság körében. E téren az önkormányzati vezetők, a szakemberek, az öntevékeny műemlékbarátok és városvédők egyaránt sokat tehetnek. A folyamat idővel önmagát erősítővé válik, az igényesebb környezet ugyanis maga is nagyobb igényességre nevel.
Árapatak - Domokos kúria
Fontos, hogy a feltárt értékek kellő súllyal szerepeljenek a kiindulási feltételek között a fejlesztési célkitűzések, településrendezési szándékok megfogalmazásakor. Egy új közintézményi beru­házásról való döntés előtt mindig célszerű megvizsgálni, hogy van-e a célra alkalmas műemlék vagy más értékes meglévő épület. Ennek felhasználásával ugyanis az új beruházásra biztosított forrás az eredeti cél elérésén kívül egyben a meglévő értékek védelmét is szolgálja.

+ Állagmegőrzés/ karbantartás (4)
Műemlék tulajdonosoknak a nem védett ingatlanokra is fennálló fenntartási, jó karbantartási kötelezettség érvényes. Ezekhez csatlakozik a „méltó” használat kötelezettsége. A műemlékeket folyamatosan gondozni kell, ezzel tudjuk értékeit legjobban megóvni.
Előpatak - Faház
+ Műemlék tulajdonosok számára biztosított kedvezmények (5)
  1. az állam biztosítja a szakhatóságokon vagy a helyi önkormányzatokon keresztül az ingyenes szakmai tanácsadást
  2. kérésre, kellő indokoltság mellett az állam anyagi támogatásban részesíti a műemlék tulajdonosokat
  3. ha a műemléket lakásként használja a tulajdonos akkor az épület és az alatta levő terület adómentességet élvez
  4. a műemlék tulajdonosok mentesek az építkezési engedélyek illetéke alól
  5. a műemlékövezetekben történő beavatkozások építkezési engedély illetékének kifizetésénél 50% kedvezmény jár
  6. kamatmentes vagy csökkentett kamatú banki kölcsönök megítélése
felhasznált irodalom
(1) Szabó Bálint, Kirizsán Imola: Gyorbeavatkozások történeti tartószerkezetkeznél

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

facebook/hereditatum